Táskákat lopott
A balatonföldvári rendőrök egy órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

Egy budapesti férfi tett feljelentést a Siófoki Rendőrkapitányságon 2019. március 18-án, miszerint 8 óra körül a balatonföldvári vasútállomás várójából ellopták sporttáskáját és övtáskáját.
Az egyenruhások az adatgyűjtés során meghallgattak egy nagycsepelyi lakost, aki először azt mondta, hogy látott két férfit, akik a váróteremben voltak a táskák közelében. Ismételt meghallgatásakor a sporttáskát úgy adta elő a járőröknek, hogy azt ő találta meg a peron mellett, de további kérdések során ellentmondásokba keveredett, és végül elismerte, hogy ellopta a két táskát.
Az rendőrök a 34 éves nőt elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók az eltulajdonított értékeket lefoglalták, és azokat a sértett részére visszaadták.