Táskát raboltak egy idős asszonytól
Két 21 éves fiatal ellen javasol vádemelést a Szegedi Rendőrkapitányság.
A nyomozás adatai szerint 2013. december 18-án 5 óra 45 perckor egy idős asszony sétált a szegedi Faragó utcában. A megalapozott gyanú szerint a 21 éves K. János megtámadta a 76 éves sértettet, rángatta a kezében lévő táskát, amitől a nő elesett és megütötte magát. A gyanúsított végül mobiltelefonnal, némi készpénzzel és okiratokkal menekült el. Társa, a szintén 21 éves K. Zsolt figyeléssel segítette a bűncselekmény elkövetését.
A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói 2013. december 20-án fogták el a két támadót, akik a vallomások szerint eredetileg karácsonyi bevásárlásra érkeztek Szegedre Baksról.
A két férfi ellen minősített rablás bűntette miatt indult eljárás, mivel a bűncselekményt idős korú sértett sérelmére követték el.
Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak ellen folytatott nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.