Tehergépkocsit vitt el
Más autójával kocsikázott egy férfi Hajdúsámsonban.

A nyomozás adatai szerint egy férfi telefonon tett bejelentést a rendőrségre 2014. augusztus 19-én 22 óra körüli időben, mivel a hajdúsámsoni háza előtt az utcán parkolt tehergépkocsija – amelynek ajtaját nyitva hagyta – eltűnt és látott egy férfit a ház előtt, aki gyanús volt számára. A járőrök Hajdúsámson, Kossuth utcán megállították a járművet és az azt vezető férfit elfogták és előállították a Nyíradonyi Rendőrőrsre. A rendőrök K. Józsefet gyanúsítottként kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte.
A 24 éves nyíradonyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy a sértett otthonába is bejutott, mivel a kertkapuban hagyott kulccsal bement a telekre, majd a nyitva hagyott lakóházba, de cselekménye közben a szomszéd megzavarta. A terhelt az utcán parkoló gépjárművet azonban így is elvitte.
A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett valamint lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a K. József ellen folytatott nyomozást 2014. október 1-jén befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.