Telefonokat lopott a munkahelyéről

2023. 01. 11., sze - 09:57
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy 45 éves férfi a feljelentés alapján összesen 27 mobiltelefont tulajdonított el egy debreceni cég raktárhelyiségéből. A nyomozók 17 készüléket lefoglaltak, a gyanúsítottat pedig bűnügyi őrizetbe vették.

Egy debreceni cég képviselője tett feljelentést a rendőrségre 2022. december elején arról, hogy eltűnt 27 darab mobiltelefon az egyik raktárhelyiségükből. A készülékek összértéke meghaladta az 1,6 millió forintot.

A nyomozók az ügy felderítésébe kezdtek, adatgyűjtést végeztek, tanúkat hallgattak meg, majd a látókörükbe került egy férfi, aki takarítóként dolgozott a cég alkalmazásában. A 45 éves helyi lakost 2023. január 10-én állították elő a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Részeletes beismerő vallomást.

Mint kiderült, hozzáfért a raktárhelyiség kulcsához, ahol szemet szúrtak neki a polcon sorakozó mobiltelefonok. Alkalmanként kettesével, hármasával lopta el a készülékeket, összesen huszonhetet.

A továbbértékesítést a szomszédjára, egy 25 éves férfira bízta, aki egyik rokonát is bevonta a bizniszbe. Mindketten tudták, hogy a telefonok lopottak, mégis átvették azokat.

A gyanúsítottaknál tartott kutatások során a rendőrök 17 mobilt megtaláltak és lefoglaltak.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 45 éves férfi ellen nagyobb értékre és üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Segítőinek pénzmosás bűntett miatt kell felelniük, kihallgatásukon ők is beismerő vallomást tettek. A nyomozók a 45 éves férfit és szomszédját bűnügyi őrizetbe vették, harmadik társuk az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.