„Tenni fiam börtönbe ártatlanul, ezért robbantani bombát…”

2023. 09. 14., cs - 07:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Színlelt akcentussal fenyegetőzött egy férfi, hogy felrobbantja az egyik fővárosi bíróság épületét. Az eltorzított hang tulajdonosát 72 órán belül elfogták a rendőrök.

Az egyik fővárosi bírósági épületben dolgozó  ügyintéző 2023. szeptember 8-án 8 óra 33 perckor fogadott egy hívást. A telefonáló nem eresztette bő lére mondandóját, bemutatkozás nélkül rögtön a tárgyra tért, és színlelt akcentussal, egy mondattal lerendezte a beszélgetést. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy fel fogja robbantani a bíróság épületét, ahol állítása szerint fiára börtönbüntetést szabtak ki. 

A BRFK közveszéllyel fenyegetés miatt indított nyomozást, majd rövid időn belül azonosította annak a számnak az előfizetőjét, melyről a hívást kezdeményezték. Kiderült, hogy a készülékről a szám tulajdonosának a sógora, M. Kálmán telefonált be a bíróságra. A férfit a belvárosi rendőrök szeptember 11-én elfogták, és közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az is kiderült, hogy M. Kálmán gyermeke ellen nem szabott ki a bíróság szabadságvesztést, sőt eljárás sem folyt vele szemben. A Budapesti Rendőrfőkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói M. Kálmánt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.