Terézvárosban garázdálkodtak

2015. 12. 31., cs - 10:51
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A két férfi összeszólalkozott, majd dulakodni kezdett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat Sz. Viktor 18 éves és R. Tamás 32 éves budapesti lakosokkal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 18 éves férfi egyik barátja 2015. december 29-én 23 óra 30 perc körüli időben egy Budapest VI., Andrássy úton parkoló autó motorháztetejére ráfeküdt, de a kocsiban ülő R. Tamás ekkor elzavarta őt a járművéről. Sz. Viktor emiatt összeszólalkozott a férfival, majd összeverekedtek, végül R. Tamás távozott a helyszínről. Messzebbről azonban észlelte, hogy a 18 éves férfi lerúgta az autója visszapillantó tükrét, majd a barátjával elfutott a helyszínről. R. Tamás és a segítségére érkező kollégája az elkövető után szaladt, majd a két férfi a rendőrség kiérkezéséig visszatartotta Sz. Viktort.

A rendőrök Sz. Viktort és R. Tamást előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Velük szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak