Térfigyelő kamera buktatta le a kapucnis tolvajokat

2022. 12. 22., cs - 07:45
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói pár órán belül beazonosították a tolvajpárost, amelynek tagjai a gyanú szerint feltörtek egy parkoló teherautót és abból elloptak egy táskát.

Árut szállított az egyik kiskunfélegyházi boltba egy 32 éves férfi 2022. december 20-án reggel, majd miközben az üzletben pakolt, durranást hallott. Ekkor kirohant az utcára, ahol egy kapucnis férfit látott elrohanni a parkoló teherautója mellől. Az ismeretlen egy távolabb várakozó kocsihoz sietett, amit egy másik kapucnis idegen vezetett. A páros végül nagy gázzal elhajtott a helyszínről.

A férfi sejtette, hogy bűncselekménynek volt szemtanúja, ezért még gyorsan felírta a távolodó személyautó rendszámát, majd közelebbről is szemrevételezte a tehergépkocsit. Gyanúja beigazolódott, ugyanis a jármű ablaküvegét betörve találta, és hiányzott az ülésről a táskája, amiben egy GPS, jégkaparó, autóstöltő és 15.000 forint volt.

A történtekről azonnal tájékoztatta a helyi rendőröket, akik a környék térfigyelő kameráinak segítségével rövid idő alatt beazonosították a tolvajokat. Az egyik elkövetőt, egy 25 éves kunszentmiklósi férfit pár órával később Kecskeméten el is fogták az egyenruhások, és őrizetbe vették. Társa felkutatását is megszervezték, melynek eredményeként másnap elfogták és őrizetbe vették őt is. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki a lopás miatt és vizsgálják, hogy elkövettek-e más bűncselekményeket is.

Kérjük, fogadják meg a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság jó tanácsait:

  • Az ünnepek alatt is fokozottan figyeljenek az értékeikre, ugyanis az elkövetőknek néhány pillanat is elég ahhoz, hogy az autóban hagyott dolgaikat – táskát, pénztárcát – megszerezzék.
  • Mielőtt a járművet magára hagyják, győződjenek meg arról, hogy nem maradtak-e látható helyen értékek.
  • A csomagokat úgy célszerű elrendezni, hogy közben senki ne figyelhesse meg, mi került a csomagtartóba.
  • Távozás előtt még egyszer ellenőrizzék, hogy az autó ajtajai be vannak-e zárva!

Igaz a mondás, alkalom szüli a tolvajt. Könnyelműségükkel ne segítsék hozzá az elkövetőket a könnyű zsákmányhoz! Egy kis odafigyeléssel elsősorban saját magukat óvhatják meg attól, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.