Térfigyelő kamerán ismerte fel a zsebeseket a nyomozó

2020. 05. 20., sze - 11:30
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Tetten érték őket a járőrök, és elfogták a két feltételezett elkövetőt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Zseblopási Alosztályának egyik munkatársa 2020. május 17-én a délelőtti órákban térfigyelő kamerán keresztül ismert fel egy férfit, aki korábban már hasonló bűncselekmények elkövetése miatt volt büntetve. A felvételen azt látta a rendőr, hogy a férfi ismeretlen társával, Budapest XIII. kerületében, a Göncz Árpád városközpont és a Lehel téri aluljáróban gyanúsan viselkedik; a két férfi egymást takarva, több ember táskájából is megpróbált lopni. A nyomozó, a kamerák segítségével követte a tolvajok mozgását, és közben értesítette a XIII. kerületi járőröket.

A helyszín közelében volt a Zseblopási Alosztály egyik parancsnoka, aki ugyan szabadnapos volt, de azonnal a kerületi rendőrök segítségére sietett. A járőrök éppen akkor értek a helyszínre, amikor az egyik férfi egy nő hátitáskájából kiemelt egy telefont, így a 40 éves B. Attilát és a 17 éves A.B-t is elfogták. Az ellopott telefont a tulajdonosának visszaadták.

A BRFK Zseblopási Alosztályának nyomozói a budapesti B. Attilát és fiatalkorú társát lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság B. Attila vonatkozásában elrendelt, míg a 17 éves A.B.-t bűnügyi felügyelet alá helyezte.


Kapcsolódó oldalak