Tetten ért fémtolvajok

2014. 10. 10., p - 09:04
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy baksi baromfitelep teljes itató berendezésének alumíniumtartozékait megrongálva tulajdonított el számos eszközt három helyi férfi.

A megalapozott gyanú szerint a testvérek 2014 szeptembere óta rendszeresen bejártak a telepre, ahonnan elektromos kábeleket, alumínium profilokat, ventillátort és gáz hősugárzó egységeket tulajdonítottak el több tízmillió forint kárt okozva. A kisteleki rendőrök a széleskörű nyomozati munka eredményeként 2014. október 8-án 13 óra körüli időben tetten érték a 18 éves Cs. Csabát és a 25 éves Cs. Róbertet, amint a telephelyen egy személyautó csomagtartójába pakolták be a már korábban összevágott alumínium elemeket. Társuk, a 32 éves Cs. János a helyszínről elmenekült, de néhány órával később a rendőrök elfogták a harmadik gyanúsítottat, aki rokonainál bujkált.

Az egyenruhások a Kisteleki Rendőrkapitányságra előállították Cs. Csabát és Cs. Róbertet. Ellenük – őrizetbe vételük mellett - lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Cs. Jánost a rendőrök a Szegedi Fegyház és Börtönbe vitték, ahol megkezdte a vele szemben korábban, jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetés letöltését.


Kapcsolódó oldalak