Tetten ért lakásbetörő

2017. 05. 27., szo - 14:04
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kőbányai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy XIV. kerületi társasházba tört be és onnan műszaki tárgyakat és ékszereket lopott el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt indított eljárást a 44 éves budapesti B. Ferenc Mihállyal szemben.

A férfi 2017. május 26-án 12 óra 30 perc körül egy Budapest XIV. kerületi társasházban az egyik harmadik emeleti lakás ajtaját befeszítette és az ingatlanból számítógépeket, digitális fényképezőgépeket, táblagépet, ékszereket és egy hátizsákot tulajdonított el. A lopással több százezer forint kárt okozott. 

A gyanúsan viselkedő férfira az egyik házban élő nő figyelt fel. Az éber szomszéd látta, hogy az elkövető több lakásba becsengetett, majd kifut a kapun és beül egy gépkocsiba. A  hátán egy olyan táskát viselt, amihez hasonlót korábban az egyik lakónál látott. A  figyelmes lakó észrevette azt is, hogy az egyik lakás ajtaját befeszítették és azonnal értesítette a rendőrséget. 

A járőrök a bejelentő által leírt autót a helyszíntől nem messze megállították és elfogták B. Ferenc Mihályt, valamint a járműben megtalálták a lakásból ellopott értéktárgyakat.  

A rendőrök a férfit előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak