Tetten ért tolvaj

2023. 10. 09., h - 11:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozók elfogták azt a 42 éves férfit, aki a gyanú szerint egy hónap leforgása alatt összesen 13 rollert és kerékpárt lopott el.

Debrecenben történt kerékpár- és rollerlopásokról érkezett több bejelentés is a rendőrségre az elmúlt hetekben. A rendőrök minden esetet alaposan megvizsgáltak és hamar körvonalazódott, hogy egy személy követhette el az összes bűncselekményt.

A bűnügyesek külön figyelmet fordítottak az elkövető azonosítására és elfogására. Portya-szolgálatot tartottak 2023. október 5-én este, amikor a Csapó utcán megállítottak és igazoltattak egy rollerral közlekedő férfit. A 42 éves helyi lakos zavart válaszokat adott a kérdéseikre, a nála lévő roller eredetével pedig nem tudott elszámolni. A nyomozók még a helyszínen átkutatták a ruházatát és a hátizsákját, utóbbi kesztyűket, egy erővágót és egy símaszkot rejtett.

Előállították a férfit, gyanúsítotti kihallgatását követően pedig bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt. Részletes beismerő vallomást tett, összesen hat roller és hét kerékpár ellopása köthető a nevéhez, de gyanú merült fel arra vonatkozólag is, hogy több, hasonló bűncselekménnyel is kapcsolatba hozható.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást vele szemben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.