Tetten ért tolvajok Bonyhádon

2018. 01. 23., k - 15:16
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Állampolgárok is segítették a rendőrök munkáját.

A Bonyhádi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt két váraljai férfi ellen.

Állampolgári bejelentés alapján mentek a járőrök egy cég telephelyéhez Bonyhádon, mert 2018. január 19-én 22 óra 40 perckor észlelték, hogy a telepről két férfi távozott különböző csomagokkal. A bejelentők a két gyanús férfit követték, majd a kiérkező egyenruhásoknak segítettek az azonosításban. A rendőrök intézkedés alá vonták a 24 éves, valamint 17 éves váraljai fiatalembert, akik bevallották, hogy különböző tárgyakat hoztak el a felújítás alatt álló telepről. Az elkövetők elmondták azt is, hogy a lopott tárgyakat a helyszín közelében elrejtették, amelyeket a rendőröknek meg is mutattak. A rendőrök a bűnjeleket lefoglalták.

Az elkövetőket előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottak a bűncselekményt beismerték, szabadlábon védekezhetnek.

Az ügyben a további eljárást a Bonyhádi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya folytatja le.

Felhívjuk az állampolgárok figyelmét, hogy amennyiben bűncselekményt, vagy arra utaló körülményeket észlelnek, hívják a 112-es segélyhívót, hogy kollégáink a szükséges intézkedéseket megtehessék.


Kapcsolódó oldalak