Tetten ért tolvajok Szegeden

2016. 03. 26., szo - 08:17
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Többek között ruhaneműket, cipőket és tömegnövelő szereket tulajdonított el egy szegedi üzletből két fiatal nő, akiket a cselekmény elkövetése közben értek tetten. Ellenük lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Az egyik szegedi üzletben a 19 éves nők több kosárnyi terméket vittek magukkal a próbafülkébe 2016. március 24-én 17 óra körül. A biztonsági őrök felfigyeltek a feltűnő viselkedésre, majd amikor a fiatalok távozni akartak, a biztonsági kapu bejelzett. A személyzet feltartóztatta a gyanús vásárlókat, akiknek táskájában a kiérkező rendőrök megtalálták a korábban kosárba helyezett melegítőket, pólókat, sport ciőpőket, tömegnövelő szereket, valamint energiaszeleteket. A feltételezett elkövetők a próbafülkében hagyták az eltávolított áruvédelmi eszközök és címkék jelentős részét, melyeket egy náluk levő ollóval vágtak le.

A szegedi és a mélykúti nőt a rendőrök előállították, gyanúsítotti kihallgatásuk során elismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. Ellenük lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.


Kapcsolódó oldalak