Tetten érték a betörőket

2021. 10. 19., k - 12:53
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kisteleki rendőrök elfogtak két győri és egy téti férfit, akik Kisteleken két alkalommal is betörtek egy helyi gyár telephelyére.

A rendőrségre 2021. október 12-én valamivel 2 óra után érkezett bejelentés, hogy egy kisteleki üzemben betörés van folyamatban, onnan kábelkötegeket kísérelnek meg eltulajdonítani ismeretlen férfiak. Az egyenruhások rövid időn belül a helyszínre értek, ahol tetten érték az elkövető párost, akik a zsákmányolt vezetékeket pakolták be az autójukba. A betörőket előállították a Kisteleki Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók az eljárás során megállapították, hogy a gyanúsítottak alig tíz nappal korábban egy harmadik társukkal már felfigyeltek a gyárra, ahonnan akkor több millió forint értékben loptak el fémhuzalokat.

Az elkövetőkkel szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Lezárt akta: mobiltelefont lopott

A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki alkalmi ismerőse mobiltelefonját lopta el Csongrádon.

 

Nem zavarta az eltiltás

Nem vezethetett volna, mégis volán mögé ült egy férfi Esztergomban. Ráadásul több mint 200.000 forintnyi pénzbírságot is felhalmozott.

 

Komplex portyaszolgálat Miskolcon

Portyaszolgálatot tartottak a rendőrök Miskolcon. A Miskolci Rendőrkapitányság kiemelt fontosságúnak tartja a közbiztonságot, és az itt élők nyugalmát, így a jövőben is számítani lehet hasonló jellegű ellenőrzésekre.

 

Lopás miatt keressük

A székesfehérvári nyomozók a lakosság segítségét kérik a képeken látható nő elfogása érdekében.

 

193-mal előzött

A Vas vármegyei rendőrök továbbra is fokozott figyelmet fordítanak a kiemelt baleseti okokra, így rendszeresen hajtanak végre sebesség-ellenőrzéseket a balesetveszélyes útszakaszokon.