Tetten érték a katalizátorlopások sorozatelkövetőjét

2025. 08. 11., h - 19:30
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi nyomozók kezdeményezték a 39 éves külföldi férfi letartóztatását.

A Veszprémi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, aki július 30-ára virradó éjszaka nyolc jármű katalizátorát vágta le és vitte magával. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a lopások az ország egész területére kiterjedtek.

A széles körű nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították az elkövetőt, és összehangolt akció keretében augusztus 11-én hajnalban Szigetszentmiklóson érték tetten. A 39 éves külföldi férfi az elfogását megelőzően a településen újabb három gépkocsi katalizátorát vitte el.

A nyomozók 11 rendbeli lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és őrizetbe vették. A férfi elmondta, hogy májustól kezdve rendszeresen járt Magyarországra lopni, több vármegyébe is, közel 50 hasonló bűncselekmény köthető még hozzá.

A nyomozó hatóság kezdeményezte a férfi letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak