Tetten érték őket

2014. 10. 02., cs - 09:46
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elfogták az óbudai rendőrök azt a három férfit, akik egy autóból loptak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Tibor 40 éves mátraverebélyi, O. Csaba 36 éves és B. Tibor 30 éves ecsegi lakosok ellen.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 30 éves B. Tibor 2014. szeptember 30-án 12 óra 10 perc körüli időben a Budapest III., Lajos utcában egy áruszállító tehergépjármű ajtaját felfeszítette, majd társa a 40 éves B. Tibor beszállt az autóba, átkutatta és a benne talált övtáskát eltulajdonította. A 30 éves férfi a lopás ideje alatt a Lajos utca és az Evező utca sarkánál biztosította munkáját, O. Csaba pedig gépkocsijukban várta őket, majd a bűncselekmény elkövetése után elmenekültek a helyszínről.

 

A BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai észlelték cselekményüket és a Budapest III., Flórián téren igazoltatták a három férfit. Gépkocsijuk átvizsgálásakor a rendőrök megtalálták a korábban ellopott övtáskát.

 

A gyanúsítottakat elfogták, előállították és őrizetbe vették. Ellenük a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására


Kapcsolódó oldalak