Tetten érték őket

2015. 06. 12., p - 09:30
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök kábítószer birtoklása miatt állítottak elő három férfit Győrben.

A Győri Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem vétség és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást O. Gy. 27 éves és K. M. 41 éves oroszlányi lakosok, valamint V. R. 21 éves helyi lakos ellen.                     

A nyomozók Győr belterületén egy parkolóban igazoltatták a három gyanúsítottat 2015. június 11-én délben. A terheltek idegesen viselkedtek az intézkedés során, ezért ruházatukat, illetve az oroszlányi lakosok gépkocsiját átvizsgálták. Az egyik férfinél 136 gramm, az autóban pedig 17 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak.

A rendőrök a három férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A gyanúsítottakat kihallgatták, a kábítószergyanús anyagot lefoglalták.


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.