Tévedés, hogy legális
Több alkalommal adott a fiataloknak a kábító hatású anyagból.

Az egyik kunszentmiklósi iskolában tanuló két fiatal bódult állapotban jelent meg 2014. október elején az oktatási intézményben, ezt követően a tanárok azonnal értesítették az iskola bűnmegelőzési tanácsadóját. A nyomozás során beazonosították a fiataloknak kábító hatású anyagot átadó T. Dávidot, aki a gyanú szerint 2014 márciusa és 2014 októbere között Kunszentmiklóson több alkalommal 18. életévét be nem töltött személyeknek adott át kábítószernek nem minősülő anyagot, ezzel a szer élvezetéhez segítséget nyújtott.
A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Alosztálya kóros szenvedélykeltés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette T. Dávid 19 éves helyi lakost.
A nyomozók a gyanúsítottnál megtartott házkutatás során közel 71 gramm növényi származékot foglaltak le, amit szakértő vizsgált. T. Dávid gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte, továbbá elmondta, hogy úgy tudta az interneten vásárolhat ilyen anyagokat.
A rendőrség a nyomozást 2014. október 8-án befejezte, a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldi meg a Kunszentmiklósi Járási Ügyészségnek.