Tiszaburán bűnözött

2024. 02. 08., cs - 12:51
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatal tolvaj általában lakóházak udvaráról vitte el az értékeket. A rendőröket nem hatotta meg, hogy beismerte cselekményeit, őrizetbe vették.

Egy 20 éves tiszaburai férfit gyanúsítanak a karcagi rendőrök azzal a bűncselekmény-sorozattal, ami 2023 decemberében kezdődött a faluban. A megalapozott gyanú szerint a tettes több lakóház udvarára ment be illetéktelenül, ahonnan benzinmotoros láncfűrészt, vaskereket, kerékpárokat, akácfarönköket lopott el, sőt, egy helyi erdő fáit is megritkította, és 170 ezer forint értékű nyárfamennyiséget vágott ki. A rendőrök tanúkat hallgattak ki, adatot gyűjtöttek, aminek eredményeként elfogták a tolvajt, és hatrendbeli vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsították meg, beismerő vallomást tett. A férfi nem úszta meg ennyivel, hiszen a nyomozó hatóság őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.