Tizenheten zsúfolódtak egy furgonban

2014. 10. 01., sze - 15:21
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A zalai rendőrök embercsempészéssel gyanúsítanak egy 36 és egy 43 éves román férfit.

A nagykanizsai rendőrök 2014. szeptember 30-án 9 óra 10 perckor, az M70-es autóút 3+800 kilométer szelvényénél ellenőriztek egy Szlovénia felé közlekedő, román felségjelzésű, Fiat Ducato típusú gépjárművet, annak 43 éves vezetőjét, valamint a vezető mellett ülő, 36 éves utasát. Az ellenőrzéskor kiderült, hogy a kocsi rakterében 17 külföldi – 14 afgán és 3 bangladesi – ember bújt meg, akik embertelen körülmények között, ülőhely nélkül összezsúfolódva utaztak és közülük tizenegyen humanitárius engedéllyel, hatan pedig csak fényképpel és vonalkóddal ellátott beléptető kártyával rendelkeztek.
Az autó sofőrjét és román utasát a rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, akik tagadták a bűncselekmény elkövetését, állításuk szerint őket csak a furgon szállításával bízták meg, arról nem tudtak, hogy abban emberek voltak. Az utasok tanúkihallgatásuk során elmondták a rendőröknek, hogy Olaszországba akartak eljutni, amiért több száz eurót fizettek egy pakisztáni embernek. A két román férfit a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást S. D. A. és P. I. román állampolgárok ellen.

 


Kapcsolódó oldalak