Több betörés
Ebben az évben a gyanú szerint öt helyre is betört az a férfi, akit tegnap vettek őrizetbe a rendőrök.

Mint arról korábban beszámoltunk, a bajai rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették Sz. András 33 éves helyi lakost.
A férfi a gyanú szerint 2014. augusztus 11. és augusztus 14. közötti időben Baján, a Hunyadi János utca egyik ingatlanának műhelyéből különböző szerszámokat tulajdonított el.
A nyomozás során kiderült, hogy a terhelt további négy helyre is betört ebben az évben. Sz. András főként felújítás alatt álló lakatlan ingatlanokba tört be és többek között szerszámokat lopott el. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a 33 éves férfit, akinek kezdeményezték előzetes letartóztatását.