Több betöréssel gyanúsítható
A halmajugrai rendőr elfogta a körözött férfit.

A halmajugrai körzeti megbízott rendőr 2016. október 14-én délután a település egyik utcájában igazoltatott egy helyi lakost.
A 19 éves férfiről kiderült, hogy ellene a Gyöngyösi Rendőrkapitányság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt körözést adott ki.
A rendőr elfogta és előállította O. Rolandot a városi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
Az eddigi adatok alapján a férfi 2016. július 16-án, majd 2016. szeptemberben további öt alkalommal halmajugrai otthonokba tört be és tulajdonított el készpénzt, ékszereket, kerékpárt és műszaki cikkeket.
Ellene - őrizetbe vétele mellett - hat rendbeli lopás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Gyöngyösi Rendőrkapitányság és egyben indítványozza előzetes letartóztatásának elrendelését.
A férfi kihallgatásakor részletes beismerő vallomást tett.