Több bűncselekmény van a rovásán

2021. 10. 13., sze - 15:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tatai nyomozók magánlaksértés, rongálás, garázdaság és könnyű testi sértés miatt hallgattak ki egy 27 éves tatabányai férfit gyanúsítottként, akit őrizetbe vettek, majd a bíróság elrendelte letartóztatását.

A Tatai Rendőrkapitányságon eljárás indult egy 27 éves férfi ellen, aki 2021. augusztus 31-én 21 óra 20 perckor megjelent édesanyja tatai lakásánál, ahol az ajtót berúgta és a szülő akarata ellenére az ingatlanban tartózkodott. Másnap szintén elment hozzá és több berendezési tárgyat összetört, majd október 10-én egy kővel bedobta az ablakot. A férfi október 7-én, 8-án, 10-én és 11-én hasonló bűncselekményeket követett el Tatán, ahol egy családi ház kerítését megrongálta, és három ház ablakait betörte. 

Tette miatt az őt kérdőre vonó egyik sértettet bántalmazta, akinek könnyű sérülést okozott. Zs. Rolandot a Tatai Rendőrkapitányság október 11-én őrizetbe vette, ellene magánlaksértés, rongálás, garázdaság és könnyű testi sértés bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség kezdeményezte, hogy a Tatai Járási Ügyészség tegyen indítványt a férfi letartóztatására, amit az illetékes bíróság október 13-án elrendelt.


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.