Több kerékpárlopást is beismert

2015. 03. 06., p - 11:28
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság 12 kerékpár eltulajdonításával gyanúsítja azt a helyi férfit, aki az elmúlt másfél évben a település belvárosából rendszeresen lopott el bicikliket.

Egy kecskeméti nő tett feljelentést a rendőrségen, mert 2015. február 11-én 15 óra körüli időben ismeretlen elkövető ellopta a társasházuk előtt hagyott kerékpárját. A Kecskeméti Rendőrkapitányságon eljárás indult lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

Az adatgyűjtések eredményeképpen beazonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható R. Róbertet. Mivel ismeretlen helyen tartózkodott a férfi, a rendőrök körözését rendelték el.

Az egyenruhások 2015. március 5-én 21 óra 10 perckor elfogták a 21 éves kecskeméti férfit és gyanúsítottként kihallgatták ki, amely alkalmával további kerékpárlopásokat is beismert a terhelt. A megalapozott gyanú szerint Kecskemét belvárosából 2013 augusztusától 12 kétkerekűt lopott el a gyanúsított, amelyeket eladott.

R. Róbertet lopás vétség és lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya.


Hírfolyam

 

Őrizetbe vették a bántalmazót

A gyanú szerint egy 39 éves férfi megverte és bezárta egy lakásba a barátnőjét Debrecenben. A bűnügyi igazgatóság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.