Több mázsa vasat lopott

2015. 05. 28., cs - 13:20
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint vasanyagot tulajdonított el egy ingatlan udvaráról.

A nyomozás adatai szerint egy férfi 2015. március 20-án értesítette a rendőrség ügyeletét arról, hogy Debrecen, Zsombék utcai ingatlanának udvaráról eltűnt egy kazán. A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként egy helyi férfi került a látókörükbe.

A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható B. Istvánt 2015. április 1-jén 17 óra 15 perckor Debrecen, Siklós utcán elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a járásbíróság 2015. április 3-án elrendelt. A 34 éves férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte és elmondta, hogy több mázsa vasanyagot vitt el az udvarról, amit eladott egy MÉH telepen.

A Debreceni Rendőrkapitányság Betörési Alosztály a terhelttel szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Hírfolyam

 

Kifosztás bűntett miatt keressük

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 11030/432/2025. bűnügyi számon kifosztás bűntett miatt folytat eljárást.

 

Eltereléssel felfüggesztve

Az ózdi rendőrök három kábítószer-használóval szemben zárták le a vizsgálatot a DELTA Program keretében.

 

Saját csapdájuk fogságában

Az emődi rendőrök az illegális tevékenységet rögzítő vadkamera felvételei alapján azonosították az orvvadászokat.

 

Besurranás

Karikagyűrűt lopott két férfi Egyházasfalun, a rendőrök rövid időn belül elfogták őket.