Több mint 10 autó katalizátorát lopta el társával együtt

2025. 08. 19., k - 18:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hódmezővásárhelyi nyomozók kezdeményezték a 32 éves külföldi férfi letartóztatását.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen indult nyomozás, aki július 28-án az éj leple alatt öt jármű katalizátorát vágta le és vitte magával.

A széles körű adatgyűjtés és kamerafelvételek elemzése eredményeként a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekményeket két férfi követte el, egyiküket augusztus 15-én hajnalban Kiskunfélegyházán, egy benzinkúton fogták el. Az autója átvizsgálása során 2 darab fém vágókorongot is találtak.

A nyomozók – őrizetbe vétele mellett – 12 rendbeli lopás bűntette miatt hallgatták ki. Kiderült, hogy a 32 éves férfi és társa összefüggésbe hozható a közelmúltban történt, több vármegyét érintő katalizátor lopásokkal.

A nyomozó hatóság kezdeményezte a férfi letartóztatását.


Kapcsolódó oldalak