Több száz liter üzemanyagot lopott

2015. 12. 16., sze - 09:30
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több száz liter gázolajat, egy munkagép kardántengelyét, valamint alumíniumfelniket tulajdonított el egy hódmezővásárhelyi férfi. Lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellene eljárás.

A férfi a gyanú szerint 2015. november utolsó napjaiban juthatott be egy vásárhelyi telephelyre. Az ott levő munkagépből kiszerelt egy kardántengelyt, valamint eltulajdonított 270 liter gázolajat. A lopással több mint 300 ezer forint kárt okozott. Emellett O. Ferenc megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2015. november második felében, egy mártélyi ingatlan udvaráról ellopta az ott álló terepjáró 5 darab alumíniumfelnijét. Az okozott kár meghaladja az 500 ezer forintot.

A 52 éves férfi ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. O. Ferencet a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását. 


Hírfolyam

 

Letartóztatásban az álrendőr

Előbb rendőrnek, majd banki alkalmazottnak adta ki magát az az ismeretlen, aki egy nyugdíjas nővel az összes pénzét le akarta vetetni a számlájáról, mint mondta, biztonsági okból.