Több százezret követelt, kábítószert birtokolt

2021. 09. 04., szo - 09:46
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével elfogták azt a 37 éves férfit, aki fegyverrel, vagy annak utánzatával fenyegette meg a sértettet, továbbá a bűncselekmény helyszínén tartózkodó 35 éves terheltet, aki kábítószert tartott magánál.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság eljárást folytat zsarolás bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt K. A. 37 éves, valamint kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt O. T. 35 éves salgótarjáni lakos ellen.

A megalapozott gyanú szerint a 37 éves férfi 2021. szeptember 2-án az éjszakai órákban a 35 éves férfi salgótarjáni lakásában tartózkodott, amikor az oda érkező sértettnek egy lőfegyvert kínált eladásra. A sértett a tárgy megvásárlását visszautasította. Ezt követően K. A. a férfitól 300 000 forintot követelt, és azzal fenyegette meg, hogy annak meg nem fizetése esetén a lőfegyverben maradt lövedéket ellene használja fel.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai felkérésére a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége 2021. szeptember 3-án mindkét férfit elfogta.

A nyomozók K. A. tartózkodási helyén megtartott kutatás során két fegyvert, vagy annak utánzatát, míg O. T. lakásán bruttó 9,6 gramm súlyú fehér port találtak meg, amely a kábítószer gyorsteszt alapján metadont tartalmazott.

A rendőrök a rendőrkapitányságra előállított két férfit kihallgatták, őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen kezdeményezik letartóztatásuk indítványozását.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság az eljárást szakértők bevonásával folytatja.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Részrehajlás nélkül

A Budapesti Rendőr-főkapitányság visszautasítja a Mérce és a Magyar Jelen állításait.

 

Fokozott rendőri jelenlét

Hétvégén Komárom-Esztergom vármegye közútjain közlekedésrendészeti ellenőrzések várhatóak.

 

Körözött autó Nagylakon

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Újabb díler rács mögött

Egy törökszentmiklósi lakost vettek őrizetbe a rendőrök, akik környékbelieket látott el illegális szerekkel.

 

Polgárőr tartotta vissza a betörőt

Nem tudott ellopni semmit, mérgében végül egy autót rongált meg. A rendőrök kiérkezéséig a dunavecsei polgárőr visszatartotta a férfit.