Többször betörtek az autókereskedésbe

2013. 07. 19., p - 13:19
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárta a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet betöréses lopás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. László és társai ellen rendeltek el.

A gyanú szerint a 26 éves férfi társaival 2010. májusa és 2012. januárja között több alkalommal betörtek egy zalaegerszegi autókereskedésbe, ahonnan Nissan autókat loptak el és több személyautót is megrongáltak. A nyomozás adatai szerint S. László és társai lopták el azt a Nissan típusú autót is, amelynek eltűnését 2010. június 15-én jelentette be egy söjtöri férfi. S. László továbbá megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy jogtalan haszonszerzés céljából bejelentette egy biztosító társaságnál, hogy hitellel terhelt autóját ellopták. A nyomozáskor kiderült, hogy a gyanúsított az autót ismeretlen helyre vitte azzal a céllal, hogy a későbbiekben eladja. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság betöréses lopás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Zalaegerszegi Járási Ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak