Többször is betörtek egy Nemzeti Dohányboltba
Az egyik gyanúsított előzetes letartóztatásba került.
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Nagykátai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya B. Zsolt 30 éves, Cs. Richárd 46 éves és G. Gyula 25 éves tápiószecsői lakosok ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2016. december 11-én hajnalban, majd 2017. január 3-án az éjszakai órákban egy tápiósági dohánybolt ajtajáról levágták a lakatot, majd az ajtót befeszítették és az üzletből közel 2,5 millió forint értékben dohányárut és szeszes italokat tulajdonítottak el.
A nagykátai nyomozók az adatgyűjtés eredményeként azonosították és 2017. március 29-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyeket. Előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket.
Az illetékes bíróság 2017. március 31-én elrendelte B. Zsolt előzetes letartóztatását. Társai az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek.