Többszörösen körözött személy volt a tolvaj, a rendőrök elfogták

2022. 10. 17., h - 13:23
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.

Az eljárás adatai alapján egy Balaton környéki település éttermének széfjéből 2022. június 20-án éjjel ismeretlen tettes több millió forint készpénzt lopott el. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, melynek eredményeként látókörükbe került a vendéglátóhely egyik alkalmazottja. A feltételezett elkövetőről a nyomozók megállapították, hogy ellene több elfogatóparancs van érvényben, mivel szabadságvesztés büntetésének letöltését nem kezdte meg. A rendőrök a 46 éves budapesti férfit 2022. július 1-jén Kaposváron elfogták, majd előállították a Tapolcai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elmondta, hogy az étterembe és a széfhez az általa ismert kódok segítségével jutott, majd magával vitte a kazettában talált pénzt, melyet azóta elköltött. Ellene lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A Tapolcai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illertékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.