Tokkal, vonóval…

2023. 03. 23., cs - 12:00
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szécsényi Rendőrkapitányság lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 24 éves rimóci lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2023. március 21-én lopási céllal megjelent egy jelenleg lakatlan rimóci háznál, ugyanis a saját ingatlanának rossz állapotban lévő ajtaját akarta jobbra cserélni. A helyi lakos a csukott, de nem zárt kertkapun keresztül az udvarra bement és az ott lévő lakóház műanyag bejárati ajtaját tokostól a helyéről kibontotta és azt magával vitte. Cselekményével a fiatal férfi a tulajdonosnak 120.000 forint lopási és 20.000 forint rongálási kárt okozott.

A szécsényi nyomozók az adatgyűjtés és tanúkutatás eredményeként beazonosították a 24 éves férfit, akit a lakásán elfogtak és a Szécsényi Rendőrkapitányságra előállítottak, ahol a kihallgatása folyamán a bűncselekmény elkövetését elismerte. Az elvégzett kutatás során az eltulajdonított ajtót munkatársaink megtalálták és a sértettnek visszaadták.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Pályakezdők köszöntése

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományában kilenc frissen kinevezett tiszthelyettes kezdte meg szolgálatát.

 

Kerékpárokra fájt a foga

A Karcagi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat egy 30 éves helyi férfival szemben, aki a gyanú szerint több biciklit is meglovasított az elmúlt időszakban, továbbá boltokat is kirámolt.

 

Rossz társasággal italozott

A sértett amint elaludt, a három fős elkövetői kör a táskáját ellopta, amiben műszaki cikkek voltak. A tatabányai rendőrök azonosították és kihallgatták az elkövetőket, közülük két főt őrizetbe vettek.

 

Rangos szakmai elismerés: Szagolunk és Védünk

Hagyományteremtő céllal alapított díjat dr. Varga Péter r. dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője, hogy a rendőrszakmai munkát segítő négylábú társak közül az arra legérdemesebb minden évben elismerésben részesüljön.

 

Zalai közlekedésrendészeti tapasztalatok

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan járművezetővel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet.

 

A forgalomban részt vevők biztonsága az első

Bár vármegyénkben az utóbbi években nem jellemzők az illegális gyorsulási versenyek, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a közlekedés biztonságára kockázatot jelentő gyorsulási versenyek megakadályozására, valamint az úgynevezett driftelők és az engedély nélkül átalakított gépjárművek kiszűrésére.