Tolvaj páros
A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik több lopást is elkövettek Törökszentmiklóson.
A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság eljárást folytat több rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Sándor és C. István törökszentmiklósi lakosok ellen. A 23 éves és 27 éves férfiak 2019. május 27-én Törökszentmiklóson bejutottak egy ingatlanra, majd az udvari tárolóból eltulajdonítottak egy gázmelegítőt. Másnap pedig egy másik családi ház gangjáról toltak ki egy kerékpárt. A fiatalabb férfi korábban egyedül is követett el bűncselekményt. Május elején egy nyitott ablakon keresztül mászott be egy házba, ahonnan egy játékkonzolt lopott el a hozzá tartozó kontrollerrel együtt.
A helyi nyomozók a beszerzett adatok és információk alapján azonosították a párost, akiket 2019. június 4-én elfogtak, gyanúsított kihallgattak és őrizetbe vettek. Az illetékes bíróság 2019. június 7-én elrendelte letartóztatásukat.