Tolvajt mentettek a Dunából

2023. 03. 24., p - 12:16
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A férfit kihűlt állapotban húzták ki a folyóból a budapesti rendőrök.

Egy elegáns szálloda recepciós-pultjából lopott el egy mobiltelefont egy férfi 2023. március 24-én 1 óra előtt Budapest V. kerületében, az Apáczai Csere János utcában. A hotel biztonsági őre üldözőbe vette, mire az elkövető a Jane Haining rakparton a Dunába ugrott, és túlpart felé kezdett úszni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja a szárazföldi egységek mellett riasztotta a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreit is. A vízirendészek perceken belül a helyszínre értek, de a passzív ellenállást tanúsító menekülőt még az időközben odaérő tűzoltóhajó segítségével is csak hosszas küzdelem árán sikerült kiemelni a vízből. A férfi addigra annyira kihűlt, hogy mentőt kellett hozzá hívni, akik kórházba vitték.

A 32 éves T. Lajossal szemben az V. Kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt indított eljárást. A férfit letöltendő szabadságvesztés miatt körözték is, kórházi ellátását követően a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.