Tomboló düh

2022. 04. 25., h - 12:39
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdaság és könnyű testi sértés Somogytúrnál, a 67-es főútvonalon.

Az eljárás adatai alapján 2022. április 24-én délelőtt egy karádi asszony a 67-es főútvonalon haladva gépkocsijával megállásra kényszerített egy másik autót, melyben meglátta a férjét utasként, amit egy nő vezetett. Miután kiszállt, odalépett hozzájuk, letörte az egyik kilincset, megrongálta és letépte a kárpitokat, tört-zúzott, amit csak elért. Ezt követően tettleg bántalmazta a járművezetőt és a férfit is; mindkettőjüket ütötte, karmolta, majd még mielőtt elhajtott volna, megrugdalta az első lámpát és a motorháztetőt is. Az eset során a sértettek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek, az autóban százezres kár keletkezett.

A fonyódi nyomozók a 28 éves asszonyt még aznap garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a rendőrkapitányságon.

Amennyiben bántalmazás (akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális erőszak) áldozata, Önnek joga van a segítségre. Ha sérelmére bűncselekményt követtek el, jelentkezzen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 112-es központi segélyhívón!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.