Trükkös csalót fogtak el Zuglóban

2015. 03. 20., p - 08:54
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kétmillió forintot kért az álunoka, a rendőrök tetten érték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat – őrizetbe vétele mellett – K. Béla 50 éves budapesti lakossal szemben csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. március 18-án 21 óra 20 perc körüli időben telefon felhívta a 82 éves sértettet, és az unokájának adta ki magát. Közölte, hogy kétmillió forintos tartozása miatt megverték, és kérte, ő teremtse elő számára ezt az összeget. A néni ezek után felhívta a lányát, akitől megtudta, hogy unokájának semmi baja. Ekkor értesítette a rendőrséget. A pénz átadására a sértett a zuglói nyomozókkal együtt érkezett, akik a helyszínen elfogták a csalót.

A férfival szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak