Trükkös lopások miatt kell felelnie

2025. 09. 11., cs - 14:49
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autópályákon szedte áldozatait egy 53 éves koszovói férfi. A Pest vármegyei zsaruk gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanú szerint az 53 éves Fatmir S. 2024. október 13-án reggel vette észre az M3-as autópálya gödöllői szakaszán, hogy egy autó félrehúzódott a leállósávba. A férfi megállt, és odament az ukrán rendszámú kocsihoz. Defektre hivatkozott, és elterelte a figyelmüket: a jármű hátsó részéhez csalta a későbbi sértetteket. Addig a társa meglovasította az ülésen hagyott táskát a benne lévő pénzzel és iratokkal együtt, ezzel több mint 3,5 millió forint kárt okozva.

Fatmir S. leeresztette az ukránok kerekét, a gumit pedig kiszúrta. Így a sértetteknek esélyük sem volt utánuk hajtani. A járművükbe azonban felszereltek egy kamerát, és a felvétel alapján a nyomozók el tudtak indulni. Hónapokon keresztül göngyölítették fel a szálakat. Az adatok elemzése során kiderült, hogy a fővárosban és az M35-ös sztrádán, valamint Hajdúböszörmény térségében is követtek el hasonló bűncselekményeket. A nyomozók alapos munkával azonosították a tetteseket, de mivel nem ismerték a tartózkodási helyüket, elrendelték körözésüket.

Fatmir S.-t Ausztriában fogták el, a Pest vármegyei nyomozók szeptember 5-én vették át osztrák kollégáiktól. Gyanúsítottként hallgatták ki, a bíróság pedig lakhelyelhagyásai tilalmat rendelt el vele szemben. 


Kapcsolódó oldalak