„Trükkös tolvaj” őrizetben

2023. 08. 24., cs - 13:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 21 éves fiatal felállt egy székre, behajolt a hálószoba ablakán, és kiakasztotta az alvó sértett füléből a fülbevalót. A hajdúhadházi rendőrök befejezték a nyomozást.

Egy hajdúhadházi nő tett bejelentést a rendőrségre 2023. július 8-án éjjel arról, hogy valaki ellopta az arany fülbevalóját a füléből, miközben aludt. Elmondta, hogy az ágya közvetlenül a hálószobája ablaka alatt van, az ismeretlen azon keresztül hajolt be a helyiségbe. Felriadt ugyan, hogy valaki a fülénél matat, de hívatlan vendége egy pillanat alatt kiakasztotta az ékszert, és elmenekült a helyszínről.

A rendőröknek ebből a kevés információból kellett elkezdeniük az elkövető keresését és beazonosítását. Házról házra jártak, gyűjtötték az adatokat, és mindössze egy óra alatt a látókörükbe került egy helyi fiatal, akit kapcsolatba lehetett hozni a bűncselekmény elkövetésével. A 21 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, beismerő vallomást tett.

A nyomozás adatai szerint bement az ingatlan kertjébe, odahúzott egy széket az ablakhoz azért, hogy kényelmesen be tudjon hajolni rajta, végigpásztázta a szobát, majd a legkézenfekvőbb értéknek a sértett fülbevalóját találta. Óvatosan kiakasztotta, majd futásnak eredt.

A nyomozók kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Beismerte tettét

A nyomozók őrizetbe vették azt a férfit, aki több mindszenti lakóházba is betört.

 

Befejezett nyomozás

Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál. A rendőrök lezárták a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Őrizetben a bolti tolvaj

Válogatás nélkül lopott el különféle árucikkeket üzletekből az a salgótarjáni nő, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

 

Ki látta?

Egy Bonyhádon történt gyalogosgázolás szemtanúit keressük.

 

Lopott

Segítsen a dunakeszi rendőröknek megtalálni a férfit!