Tűzeset Medgyesegyházán

2015. 08. 03., h - 16:00
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rongálás miatt indított nyomozást a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság egy férfival szemben.

Tűzesetről érkezett bejelentés a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra 2015. augusztus 2-án délután.  Medgyesegyháza külterületén, egy tanyán lévő melléképület gyulladt meg, a lángok átterjedtek a lakóházra is. Személyi sérülés nem történt. A tűzvizsgálati hatósági eljárás során felmerült a szándékos gyújtogatás gyanúja, ezért a rendőrkapitányság rendőrei adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek. A nyomozók olyan információkat szereztek be, amelyek alapján a tüzet egy 29 éves férfi okozhatta. Az ismeretlen helyen tartózkodó román állampolgárral szemben elfogató parancsot adtak ki. J. Iosifot a kötegyáni határrendészek egy napon belül elfogták, és a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra állították elő. A nyomozók a férfit rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatásának elrendelését.

 

Az eljárást a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya szakértő bevonásával folytatja, amelynek során vizsgálják a történtek okát és körülményeit.


Hírfolyam

 

Kocsikat rámolt ki

A szolnoki rendőrök elfogtak egy fiatalkorút, aki a város területén több autóból is lopott. A bíróság letartóztatta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Drogprevenció szünet nélkül

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei bűnmegelőzési rendőrök közel félezer osztályban tartottak előadást a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Frissen kinevezett rendőrök

71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.

 

Akcióban a „védelmi csoport”

Egy miskolci nő számlájáról közel négyszázezer forint vált köddé. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalók ellen a Mátrix Projekt keretében.