Tűzifagyűjtők
Körzeti megbízott érte tetten az illegális fagyűjtőket.

Győrben, a Radnóti-emlékmű előtt parkoló személygépkocsira lett figyelmes a Győri Rendőrkapitányság körzeti megbízottja 2013. december 22-én délután. A jármű csomagteréből különböző átmérőjű és minőségű faágak lógtak ki, az út szélén két halomban, ágak voltak gondosan összekészítve.
A rendőrjárőr ellenőrzés alá vonta az autó vezetőjét és a vele tartózkodó két fiatalt. A 47 éves győrszentiváni férfi a körzeti megbízottnak elmondta, hogy fiával és annak ismerősével gyűjtötték a fát a Bécsi út és az 1. számú főút közötti területen. Az ágakat ezt követően Győrben élő rokonához szállították, akinek engedélye van a fa összeszedésére. Előzőleg már mintegy három köbméter tüzelőt vittek az asszony udvarára, aki a kiérkező rendőrnek elmondta, hogy csupán hallotta, hogy az ágakat saját felhasználásra lehet gyűjteni, majd elszállítani.
Az intézkedő a győri ingatlan udvarán megtalált, valamint a személygépkocsiban és a Radnóti-emlékműnél összekészített mintegy hat köbméter fát a szabályszegőkkel vitette vissza a gyűjtés területére. A 47 éves Sz. István és 18 éves társai ellen tulajdon elleni szabálysértés miatt feljelentést tett.