Újabb bűnös kört számoltak fel a Balaton-parton

2022. 10. 06., cs - 21:01
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók összehangolt akcióban öt kábítószer-terjesztőt fogtak el, akik bűnszövetségben árulták a különféle kábítószereket Balatonfüreden és a környező településeken.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság előkészítő eljárást indított 2021. október 7-én egy 22 éves férfi ellen, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a fiatalember kábítószert birtokol és árusít. A beszerzett adatok alapján a csopaki férfi és akkor még ismeretlen társai ellen kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást rendeltek el 2021. december 1-jén.

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a 22 éves fiatalember 25 éves balatonfüredi társával 2021. decembertől kezdődően rendszeresen marihuanát, valamint kokaint szereztek be és azt ismeretségi körükben - anyagi haszonszerzés céljából - értékesítették Balatonfüreden, illetve a környező településeken. A két férfi a kábítószernek minősülő anyagok beszerzését közösen megtervezte, az ehhez szükséges pénzt közösen adták. Az így Budapestről megvásárolt kábítószert a csopaki lakos szállította a balatonfüredi társának, aki lakcímén adagolta és értékesítésig tárolta azt. Az eladásban egy 20 éves, egy 43 éves balatonfüredi férfi, továbbá egy 30 éves szintén balatonfüredi nő is részt vettek.

A nyomozók összehangolt akció keretében 2022. október 4-én és 5-én elfogták a bűnös kör tagjait és őket gyanúsítottként kihallgatták. Mind az öt embert őrizetbe vették, és a négy férfi ellen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségen. A végrehajtott kutatások alatt közel 4 millió forint készpénz, 46 db koffein tabletta, 357,3 gramm növényi törmelék, 15,7 gramm fehér por (kokain), 36,7 gramm hasis gyanta és 88 db simítózáras tasak került lefoglalásra az elkövetőktől.

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az elfogott terjesztők ellen. A gyanúsítottak által megnevezett fogyasztók pontos kilétének és tartózkodási helyének megállapítása folyamatban van.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.