Újabb embercsempészt vett őrizetbe a rendőrség
A héten már a második gyanúsítottat ítélheti el a bíróság.
Magyarország területén jogtalanul tartózkodó szír állampolgárokat akart Ausztriába szállítani egy 34 éves szerb férfi 2015. április 2-án. Az M1-es autópályán Győr felé haladt személygépkocsijával, mikor a sztráda 93. kilométerszelvényében elfogták őt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei. A szírek bevallották, hogy fizettek a sofőrnek és azt is, hogy jogellenesen lépték át Magyarország határát. Ellenük idegenrendészeti eljárást indított a rendőrség, míg a sofőrt embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya és kezdeményezte gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.
Nem ő volt az egyetlen, aki ellen a héten embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytatott a rendőrség. A nyomozók 2015. március 31-én hallgattak ki gyanúsítottként egy román állampolgárságú férfit. Ő négy afgán, kettő pakisztáni és egy iráni állampolgárt akart Ausztriába átjuttatni. A gyanúsítottat szintén az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán fogták el a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei. Őrizetbe vételét követően a Tatai Járási Ügyészség utasítására a 24 éves gyanúsítottat 2015. április 2-án gyorsított eljárás keretén belül a Tatai Járásbíróságra vitték a rendőrök. A férfit egy év és négy hónap börtönbüntetésre ítélete a bíró, melynek végrehajtását kettő évre felfüggesztette, továbbá kettő évre kiutasította hazánkból.