Újabb, öt rendbeli lopással gyanúsítják a hevesi férfit
A nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottat, a bíróság elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

A Hevesi Rendőrkapitányság nyomozói 2021. szeptember 24-én őrizetbe vettek egy helyi lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2021. szeptember 13-24. között több vagyon elleni bűncselekmény követett el Hevesen.
A 23 éves férfi ékszert, bankkártyát, műszaki cikket, szerszámgépeket, személyes iratokat, és horgászfelszerelést lopott el lakóházakból, autókból, továbbá megrongálta egy autóbusz jegykiadó automatáját, és egy másiknak elvitte a rádióját.
A gyanúsított kihallgatásán beismerő vallomást tett, és a beszerzett információk alapján a nyomozók megtalálták az eltulajdonított tárgyak egy részét.
A Hevesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a gyanúsított ellen már korábban is folytattak eljárást lopás miatt, melyeket 2021 márciusában és áprilisában követett el.
A bíróság 2021. szeptember 27-én elrendelte N. József bűnügyi felügyeletét.