Újabb taxisok célkeresztben
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) ezúttal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság nyomozóival közösen csapott le. A gyanú szerint a taxisok nemcsak kisajátították maguknak az egyes drosztokat, de mindemellett feketén is dolgoztak.
Ahogy arról korábban már hírt adtunk, a KR NNI Bűnszervezetek Elleni Osztálya három letartóztatott taxissal szemben zsarolás miatt folytat eljárást. A gyanú szerint a férfiak 2023 júniusától több budapesti kerületben, a budai Várban, a Váci utcában, a Vásárcsarnok, valamint a Hősök tere és a Széchenyi fürdő közelében kialakított taxidrosztoknál kollégáiktól védelmi pénzt szedtek, és a turisztikailag frekventált helyeken csak a nekik fizető fuvarozókat engedték dolgozni, a többieket megfenyegették, majd elüldözték. Az illegális tevékenységet végző társaság vezetője az a 48 éves B. Tibor volt, akit tavaly novemberben a Fővárosi Törvényszék közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év fegyházbüntetésre ítélt.
Miután a nyomozók elfogták a három zsarolót, a felderítőmunkát tovább folytatták, és az elkövetői körrel kapcsolatban álló más taxisok tevékenységét is vizsgálták. Ennek során felmerült, hogy a társaság tagjai a napi több százezer forintos bevételüknek csupán minimális része után adózhattak, valamint a külföldi utasoknak a tarifa többszörösét számolták fel. Az adócsalás és túlárazással megvalósuló csalás miatt a pénzügyőrök a KR NNI munkatársaival közösen akciót szerveztek elfogásukra.
Augusztus 27-én közel 100 rendőr és NAV-munkatárs csapott le egyszerre öt helyszínen, ahol elfogásokat és kutatásokat hajtottak végre. Ebben a nyomozókon és a pénzügyőrökön túl részt vett a KR rendészeti állománya és a bevetési egysége is, míg a NAV-tól bűnügyi adatmentők, bűnjelkezelők, revizorok és bevetést támogatók.
Az akcióban a NAV hat taxit, számos taxiórát és POS-terminált, laptopokat, tableteket, valamint mobiltelefonokat foglalt le. A helyszíneken összesen 8 835 500 forintot, 9737 dollárt és 10 350 eurót foglaltak le. A rendőrök a kutatások során kábítószergyanús anyagokat is találtak, ezeket a későbbiekben szakértő vizsgálja. Ezzel összefüggésben kábítószer birtoklása miatt két taxissal szemben indult büntetőeljárás a BRFK-n.
Az NNI nyomozói a csalási ügyben egy férfit gyanúsítottként, míg hármat tanúként hallgattak ki. A rendőrségi eljárással párhuzamosan a NAV is nyomozást folytat.
Mivel az illegálisan működő hálózatnak további tagjai lehetnek, így az sem zárható ki, hogy a két hatóság közösen újabb akciót szervez, bővítve ezzel a gyanúsítottak körét.