Ujjtörés lett a vége
Vádemelési javaslattal élt a nyomozó hatóság azzal a két fiatallal szemben, akik egy szórakozóhelyen keveredtek összetűzésbe egymással Pécsett.
Egy pécsi férfi tett feljelentést a rendőrségen, hogy 2013. május 9-én éjjel 3 óra körüli időben az egyik pécsi szórakozóhelyen eltörték a kisujját. A nyomozás során beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 23 éves F. András és a 21 éves K. Krisztián szóváltásba keveredett, majd dulakodni kezdett egymással. A rendelkezésre álló orvos szakértői vélemény szerint a feljelentő a dulakodás közben nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
F. András ellen súlyos testi sértés bűntett, K. Krisztián ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta a büntetőeljárást, majd a keletkezett iratokat 2014. március 3-án vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.