Újra autózni akart a 17 éves fiú, ismét elfogták
A tamási rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy helyi lakossal szemben folytattak jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Egy Tamásiban lakó férfi tett feljelentést 2021. május 3-án ismeretlen tettes ellen, aki a családja tulajdonában levő nyitott állapotú személygépkocsit – melyben benne volt az indítókulcs is – ellopta, majd az autóval később Hőgyészen, egy út melletti árokba hajtott. Az eset kapcsán a Tamási Rendőrkapitányságon büntetőeljárást indítottak.
Újabb bejelentés érkezett 2021. május 21-én a rendőrségre, hogy egy tamási férfi autóját – mely lezárt állapotban volt leparkolva – ismeretlen személy eltulajdonította. Az ismeretlen korábban az autó indítókulcsát is ellopta. Az elkövető az autóval Siófokra hajtott, ahol balesetet szenvedett.
Az eljárás során beszerzett adatok alapján a tamási rendőrök beazonosították a feltételezett elkövetőt, egy 17 éves, a helyi nevelőotthonban élő fiút, akit elfogtak és gyanúsítottként hallgattak ki kétrendbeli jármű önkényes elvétele bűntett elkövetése miatt. A fiatal elismerte a bűncselekményeket, azt mondta a rendőröknek, hogy ismerőseit illetve barátnőjét szerette volna meglátogatni, azért vitte el az autókat.
A rendőrök a fiút engedély nélküli vezetés miatt is feljelentették, mert még nem rendelkezik jogosítvánnyal.
Az eset körülményeinek vizsgálatát a tamási rendőrök befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek
A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet, hogy a jövőbeni bűncselekmények elkerülése érdekében tartsák be az alábbiakat!
- Amikor járművüket leparkolják, azt minden esetben zárják be!
- Az autóban soha ne hagyják benne az indítókulcsot!
- A kocsiban soha ne hagyjanak értékeket!
- Akkor se hagyjanak látható helyen telefont, pénztárcát, táskát, ha csak rövid időre állítják le autójukat!