Ukrán embercsempészt fogtak a zalai rendőrök

2015. 08. 10., h - 09:16
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint négy afgán és egy pakisztáni embert akart átcsempészni a határon egy ukrán férfi.

A rendelkezésre álló adatok szerint a zalai rendőrök 2015. augusztus 9-én 16 óra 15 perckor az M70-es autóút 3+800 kilométer-szelvényénél ellenőriztek egy kisbuszt, amit egy 49 éves ukrán férfi vezetett. Az intézkedés során kiderült, hogy a gépjárműben négy afgán és egy pakisztáni férfi tartózkodik, akik nem rendelkeznek a magyar határ átlépéséhez szükséges okmányokkal.

Az ukrán férfit a rendőrök elfogták, előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. A gépjármű vezetője azt mondta a nyomozóknak, hogy utasaival együtt Olaszországba akart utazni, nem volt arról tudomása, hogy ők iratokkal nem rendelkeznek.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 49 éves férfi ellen, akit a nyomozók őrizetbe vettek.


Kapcsolódó oldalak