Ünneplésnek indult

2016. 01. 09., szo - 08:42
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a két férfit a helyszínen elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. László 31 éves budapesti lakos és M. Attila 30 éves dányi lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2016. január 7-én 21 óra és 21 óra 30 perc közötti időben egy Budapest II., Margit körúti sörözőben ünnepelte a dányi lakos névnapját, de az este folyamán agresszívan viselkedtek, majd M. Attila a tulajdonost is megfenyegette. Társa, B. László egy másik sértettet többször bántalmazott, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A rendőrök M. Attilát és B. Lászlót a helyszínen elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Velük szemben - szabadlábon hagyásuk mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.

 


Kapcsolódó oldalak