Utcán rabolt - videóval

2017. 06. 08., cs - 13:18
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a szolnoki rablás gyanúsítottját.

A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást K. Attila szolnoki lakos ellen.  A 22 éves férfi 2017. június 4-én hajnalban összeismerkedett egy fiatalemberrel egy szolnoki sörözőben. A fiatalok együtt mulattak, majd a zárórát követően tovább indultak egy másik szórakozóhelyre.  A rövid ismeretség azonban rablásba torkollott. A 22 éves férfi útközben erőszakkal elvette a sértett arany nyakláncát, majd elmenekült a helyszínről. A szolnoki nyomozók a bejelentést követően adatgyűjtésbe kezdtek, elemezték a beszerzett kamerafelvételeket, amelynek eredményeként rövid időn belül azonosították a bűncselekmény gyanúsítottját.

A „Tisza” Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársai 2017. június 7-én délelőtt Albertirsán fogták el  a - több hatóság által is körözött - férfit és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, az illetékes járásbíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte K. Attilát.

 


Kapcsolódó oldalak