Ütött, majd rúgott
Egy salgótarjáni szórakozóhelyen bántalmazta ismerősét egy 24 éves férfi.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást M. Károly 24 éves salgótarjáni lakos ellen.
A nyomozás adatai alapján a gyanúsított 2020. január 11-én a hajnali órákban a megyeszékhely egyik szórakozóhelyén szóváltásba keveredett férfi ismerősével, akit ezután ököllel megütött. M. Károly ezután további két alkalommal megrúgta a sértettet, aki ugyan – az elsődleges orvosi vélemény alapján – a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett, azonban a súlyosabb sérülés elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető.
A nyomozók a 24 éves férfit – aki önként jelentkezett a rendőrkapitányságon – gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.